Amikor 2022-ben 175 ország ünnepélyesen bejelentette, hogy „na, most aztán tényleg csinálunk egy világméretű műanyag-egyezményt”, mindenki megkönnyebbülten sóhajtott: végre lesz egy műanyagoknak szóló „Párizsi Klímaegyezmény”. Aztán telt az idő, és kiderült, hogy a közös cél szép, csak épp mindenki mást ért alatta.
Az egyik oldalon ott áll több mint száz ország, akik szerint a műanyagtermelést egyszerűen vissza kell fogni. Nem kozmetikázni, nem zöld matricákat ragasztani, hanem tényleg kevesebbet gyártani, és közben betiltani a toxikus vegyszereket. Ők azok, akik fáradhatatlanul mantrázzák: „ha nem csökkentjük a gyártást, újrahasznosítással sosem fogjuk utolérni magunkat”.
A másik oldalon pedig ott van a nagy „fosszilis klub”: az USA, Kína, Szaúd-Arábia, Oroszország és még páran, akik szerint ugyan már, minek pánikolni. Ők inkább önkéntes újrahasznosítási programokat támogatnának – miközben mindenki tudja, hogy a globálisan felhasznált műanyagnak alig 10%-át hasznosítjuk újra. Ez olyan, mintha egy égő háznál valaki azt mondaná: „ne hozzunk vizet, inkább fessünk szebb ablakkeretet”.
És akkor még nem beszéltünk a nagy olaj- és vegyipari cégekről. Az Exxon, a Shell, az INEOS vagy a Dow nem csak a tárgyalóterem előtti folyosón kávéznak – ők bizony bent ülnek a tárgyalóban is, és szorgosan lobbiznak azért, hogy semmi ne korlátozza a gyártást. Hiszen számukra a műanyag a jövő, a következő nagy bevételi forrás, miután az olajpiac már nem ígér örök aranykort.
Az egész folyamatot úgy hívják: „corporate capture”, magyarul szép egyszerűen: a nagy cégek elfoglalják a döntéshozatalt. Nem arról van szó, hogy titokban befolyásolnak, hanem arról, hogy hivatalosan is ott ülnek az asztalnál, és ők diktálják a tempót. Az ENSZ tárgyalása így lassan inkább hasonlít egy iparági érdekképviseleti fórumra, mintsem egy világmegváltó klímaegyezmény születésére.
A végeredmény? Sok beszéd, kevés tett. Az „ambiciózus” országok követelnék a gyártás visszafogását, de a „fosszilis blokk” egyszerűen nem engedi. A világ pedig ott áll, szépen széttördelve: egyik fele fékezni akar, a másik fele padlógázzal gyárt tovább.
És közben a műanyag-termelés nő, az újrahasznosítás aránya stagnál, a hulladék halmozódik. A globális egyezményből eddig annyi valósult meg, mint egy magyar közbeszerzésből: sok ígéret, kevés eredmény